2003 Augusztus 25- étől



oktober-december 2005< január 2005 > február 2006




A Hado Oktatók Harmadik Iskoláját Hiloban tartjuk, nagyon szép hely, amint azt az alábbi fotón láthatják.


A Hado Oktatók Iskoláját ebben a hotelben szervezzük meg.


A legfelso› emeleten van a termünk. Innen látható a csodálatos óceán.


A hotel mellett található a japánkert, ahol jó sétálni (három percnyire innen van egy golfpálya is).


Óriásfák a japánkertben.


A hotel kertje: itt találkoznak az emberek és beszélgetnek új barátaikkal.


Meditációra szolgáló hely.

A létszámkorlát 30 személy, de még van egy pár szabad hely. Szeretném elmagyarázni, hogy miért is szervezzük ezt a szemináriumot és arra kérem önöket, hogy csatlakozzanak hozzánk.

A tavaly volt az elso› Hado Oktató Iskola Los Angelesben, júniusban, és a második novemberben. Ott 60 új társunk lett. O›k nem mind amerikaiak, eljöttek Kanadából, Mexikóból, Puerto Ricoból, Kolumbiából, Austráliából, Hong Kongból és Japánból. Különbözo› foglalkozásúak, mint például orvosok, építészek, tanárok, tanácsadók, mu›vészek, gyógyítók, terapeuták, tervezo›k, civil szolgálatok alkalmazottai, a vízmino›ség menedzserei, pszihológusok, a jobb agyféltek kutatói, a holisztikus gyógyászat gyakorlói, egyetemi elo›adók, kiadók, publicisták, weboldalak tervezo›i, mérnökök, nyelvészek, hangkutatók, építészmérnökök, munkanélküliek stb.

Tervbe vettük az ilyen iskolák sorozatos megszervezését Európában, Ausztráliában, Ázsiában, Latin-Amerikában és Afrikában, ahhoz, hogy létrehozzunk egy világhálót 2008-ig. Folytatom ezt a tervet, mert úgy érzem, hogy kevés ember lesz képes túlélni a modern társadalom által megteremtett körülményeket, mint gyilkosságok, balesetek, gazdasági válságok, háborúk és ragályok, ha nem teszünk ellenük valamit. A vízto›l kaptam ezt a tervet.

És öt éves sorozatos szemináriumi turnéim után, arra a következtetésre jutottam, hogy sok ember van, aki úgy hiszi, hogy válságperiódus felé haladunk az emberiség jövo›jében az elkövetkezo› öt vagy tíz évben. Ígyhát meggyo›zo›dtem: Létrehozom az efajta tereket, amelyekben az emberek együtt dolgozhatnak gyakorlati úton. Így vezethetem majd ezt a fajta irányt, jobban mondva meg kell tennem. Szertnék találkozni azokkal, akik érzik ezt a válsághelyzetet és akik tenni szeretnének valamit a világbékéért. Szívesen várjuk az olyan az emereket, mint ahogy az alábbi leírásban következik:

  1. Olyan, aki terjeszteni fogja a HADO elveit a vízkristályokról készített fotók segítségével az egész világon.
  2. Olyan, aki támogatni fogja a WPWP-t, azt a programot, amely 650 millió másolatot oszt ki A víz üzenete címu› könyv gyermekeknek készített változatából, a világ gyermekei számára. (Összehangolás a kiadói munkában, terjesztésben, támogatásban és adományozásban különbözo› országokban).
  3. Olyan, aki hálózatokat és egyesületeket keres, hogy azokban eddigi saját HADO technikáit és elveit (ideértve az összes létezo› gyógymódot) megossza.
  4. Olyan, aki a szabadenergia területét tanulmányozza és olyan helyet keres, ahol ilyenfajta kutatásokat végezhet olyan emberekkel, akiknek hasonló az érdeklo›dési körük.
  5. Olyan, aki szervezo›készséggel rendelkezik a HADO technológia ipari alkalmazására vonatkozóan különbözo› területeken.
  6. Olyan, aki a vízzel kapcsolatos kutatásokat szeretne végezni, hivatásos berendezések segítségével.
  7. Olyan, akinek hálózatra vagy tesztelési piacra van szüksége ahhoz, hogy olyan elveket terjesszen, amelyeket a társadalom metafizikus témának nevezhet.
  8. Olyan, aki új karriert szeretne építeniu a HADO elveit használva.
  9. Mindazok, akik jelenleg a kiadói szakmában dolgoznak és létre szeretnék hozni a Hado tagok folyóiratát vagy bármilyen más kiadói munkát.
  10. Olyan, aki piacra szeretné dobni saját HADO termékeit.
  11. Olyan, aki egész egyszeru›en kiváncsi arra, hogy mit is jelent tulajdonképpen a HADO.
  12. Olyan, aki be szeretné vezetni saját szervezetébe a HADO technológiáját és filozófiáját.
  13. Bárki más, aki békét szeretne az egész világon és tenne is valamit ennek érdekében.

Amint azt már említettem, a harmadik iskolát a Hawaii szigetek nagy szigetén, Hilon tartjuk. Bo›vebb információt találnak a következo› oldalakon:

Japán:http://hado.com/event/page.htm
Angol: http://hado.net/hado_instructional_school.html

Mivelhogy a harmadik iskola hamarosan megkezdo›dik, valószínu› érdekeltek lesznek a negyedik Hado Oktatók Iskoláját tekintve, amely Amerika keleti partán lesz, június közepén, és az ötödik iskolát pedig Indonéziában, Baliban szervezzük meg, június végén. Elnézésüket kérem, hogy a naplómat hírlevélként használom. De remélem megtisztelnek támogatásukkal és megértésükkel.


Jöjjenek mindannyian! Várom önöket!


* 2006. január 27 Szeminárium Hilon

A Nagy Szigen a Hawaii szigetek közül a legnagyobb. Így két nagy várost is találhatunk itt. Az egyik Kona, a nyugati parton, a másik pedig Hilo, a keleti parton. Hilo az a hely, ahová elõször érkeztek meg a japán emigránsok, ugyanakkor az a hely, ahol Kamehameha király élt. Tehát Hilo történelmi város.

Az utóbbi években Kona város fejlõdése rendkívüli módon fellendült, így minden nemzetközi járatot Kona felé irányítottak Hilo helyett. Hilon lassúbb a fejlõdés ebben a tekintetben.

Mégis, nekem jobban tetszik Hilo, mint Kona. Elsõsorban jó neve van. Az apám apjának neve Hiroshi volt. Annak a férfinak a neve, aki bemutatta nekem jelenlegi feleségemet, Hiromoto volt. Legkisebb fiúnk neve Hiromasa. Az IHM elnökének neve Hirotsugu, az alelnök Akihiro, és még van egy managerünk, akit Akihironak hívnak. Mindezek mellett, még van három másik irodai alkalmazottunk, akinek nevében megjelenik a „hiro”. Mindig körbe voltam véve „hiro”-kal, nem csodálkozom, hogy tetszik Hilo.

Mégis, nem csak a város nevérõl van itt szó, Kona vulkanikus kõzetre épült, így nagyon sziklás és nem túl sok növényzettel rendelkezik. Nem láttam folyót sem itt. Rendkívüli fejlõdési lendületének köszönhetõen mindig tele van autókkal.

Másrészt, Hilon dús a növényzet, a városnak egyedi jellege van. A part nagyon szép. Rátaláltam egy nagyon szép sétahelyre a japán kerteken és a Kamehame emlékparkon keresztül. Rendszerint elég nehezen találok jó sétahelyeket utazásaim alkalmával. (Sajnálom a Kona-belieket.)

Sajnálatos módon, a konai szemináriumra második alkalommal a tavalyi jelenlevõkhöz képest csupán az egyharmada jött el. Feltételezem, hogy a város energiájaszintje elég alacsony, és úgylehet a lakossága is csökken.


Kevés emberrel is, nagyon jó lesz a hangulatom, miközben elkezdek beszélni.
Mindig az „Ichigo Ichie” szívével tartom fent szemináriumaimat.


Ezért tapsolt meg fennállva a közönség, mint tavaly is.


Apropó, ilyen volt a tavaly.

Hilo város megépítésében nagy segítséget nyújtott sok japán sok éven keresztül, fõleg azok, akik Okinawaból jöttek, én pedig tanúja lehettem azon idõk emlékének. Ajánlom, menjenek és látogassák meg Hilot, ha egy Hawaii vakáción gondolkoznak.



* 2006. január. 25 Szeminárium Konán

22.-én hagytam el Los Angelest és repülõvel utaztam Konára, a Hawaii szigetekre. Öt szemináriumot tûztünk programra Hawaii-on, valamint a Hado oktatók harmadik iskoláját, amelyet február 13-18 között tartunk.

Andrew Hasegawa, aki Hado oktató és az iskola tolmácsa is egyben, eljött értünk a konai reptérre.


Andrew Hasegawa, aki Hado oktató és az iskola tolmácsa is egyben, virágfüzérrel várt a konai reptéren.


Virágfüzér az aszisztensemnek is. Úgy gondolom, hogy a virágfüzér jobban mutat egy fiatal nõ nyakában.


Virágfüzér a feleségem számára, aki egy nappal késõbb érkezett.

Andrewt elõszöt két évvel ezelõtt ismertem meg, amikor elõször jártam a szigeten. Õ volt útikalauzunk a Stargazing túrán a Mauna Kea hegyen. Nagyon jól egyeztünk és arra kértem, hogy legyen tolmácsunk a Hado oktatók iskoláján még a kezdetektõl fogva.

Apja japán, anyja amerikai, így mindkét nyelven folyékonyan beszél, jó a tudományos érzéke és sok ismerettel rendelkezik e területen. Jelenleg a Subaru japán megfigyelõközpontban dolgozik a Mauna Kea hegyen. Hogy õszinte legyek, szándékomban áll bevenni az amerikai IHM csoportba a közeljövõben.

Feleségem, aki egy nappal késõbb érkezett Japánból, tengeri merüléssel gyönyörködtete magát másnap reggel. Nagyon szeret úszni és nem habozik kimenni úszni az óceánban. Ez a hely, ahol Cook kapitányra emlékezve rendeztek merüléseket, egyike a legjobbaknak szerinte.


A merüléseket élvezve, a Hawaiira való érkezését követõ reggelen. „Ez a hely a legszebb, ilyen sok hallal…!”

Nagyon jól éreztem magam a csónakból csodálva õt, hogy mennyire élvezi a vizet.


Egyetemista korában úszónõ volt. Nagyon jól nézett ki.
(nem jön, hogy elhigyem, az idén lesz 60 éves.)

Ma, február 25.-én, a konai szemináriumot az Aloha Színházban szerveztük meg.


Második alkalommal beszélek a konai Aloha Színházban. Szeretem ezeknek a régi színházaknak a hangulatát, amelyek még fellelhetõk az ország különbözõ részein. Annak ellenére, hogy nem vagyok amerikai, nagyon családiasnak tûnnek.

Nem voltak olyan sokan, mint a tavaly, de összegyûltek körülbelül 300-an. Mégis, kissé elszomorodtam, mert amikor arra kértem õket, hogy emeljék fel kezüket azok, akik tavaly is voltak szemináriumomon, csak vagy tízen emelték fel. Úgy gondolom nem vagyok a híres ember típusa.



* 2006. január 21 A LAX Marriot hotelben

Ebben a hotelben tartottak ma egy konferenciát, melynek témája a vizen való járás volt és amelyre meghívtak, mint fõ elõadót. A konferencia témáját tekintve szabadon tudtam beszélni a víz és a tudat közötti kapcsolatról és úgy gondolom, hogy az emberek örültek beszédemnek…


Az év elsõ hivatalos szemináriumát a LAX Marriott hotelben tartották meg.


A vizen járás konferenciájának elõadóival.
A bal oldalamon áll az esemény szervezõje, Reggie Johnson.

A szeminárium után vendégem volt, aki eljött meglátogatni két aszisztensével együtt. Neve Dr. Bigelsen Grassvalleybõl, Észak Kaliforniából, ahol szemináriumot tartok április 17.-én. A két aszisztense San Diegóból, illetve Indianapolisból jött. Úgy gondolom reménnyel telve mentek el errõl a találkozóról.

Megértettem nagy reményeik okát tíz perccel késõbb. Dr. Bigelsen orvos, aki már több mint 25 éve végez kísérleteket a véren sajátos módon. Elmagyarázta a kísérleteit néhány ábrát mutatva számítógépén. Kísérletei abban álltak, hogy egy sötét mezõs mikroszkóp segítségével vizsgálta a vér által szolgáltatott információt a mikroszkóp által létrehozott képanyagon keresztül. 25 évnyi kutatás után arra a következtetésre jutott, hogy a vérképeket befolyásolják a személy érzelmei és tudatállapota.

Természetes, hogy kutatásai meghaladják az enyémeket, ami a víz és a tudat közötti kapcsolatot illeti. Ezért, azzal a szándékkal látogatott meg, hogy javasolja további együttmûködésünket és ezeknek a kutatásoknak a fejlesztését. Természetesen nagyon örültem ennek és úgy döntöttem, hogy meglátogatom laboratóriumát, amikor Grassvalleybe megyek áprilisban.


Rátaláltam egy kedves barátra. Dr. Brigelsen és jómagam.

A vele és a spanyolországi Valenciából való Dr. Escuderoval (akit tavaly ismertem meg) való találkozás következtében megállapítottam, hogy vannak emberek, akik látványos kutatásokat végeznek, amelyeket még nem fedezett fel a nyílvánosság. Remélem, hogy valamilyen formában segíthetek abban, hogy bemutassuk ezeket a kutatásokat az egész világ számára.



* 2006. január 20 Az esõhozó ember

A Vizet az Életért Nemzetközi Alapítvány vezetõtanácsának elsõ találkozóját reggel 10 órakor tartották a hotel egyik gyûléstermében. Az alábbi fotón a vezetõtanács tagjait láthatják.

Az alapítvánnyal kapcsolatos részleteket megtalálhatják azon a weboldalon, ami jelenleg épülõfélben van, így további információt kaphatnak, ha készen lesz. A mai nap emlékezetessé válik, hisz az alapítvány ma tette meg elsõ lépését létezésében és tevékenységében.

Ezen kívül, engedjék meg, hogy megosszak önökkel egy érdekes mozzanatot. Három televíziós csatorna és az újságok úgy mutattak be, mint az esõhozó embert.

Wesnek, aki a múlt este elhozott minket a reptérrõl, ismerõsei vannak a médiában, így útban a fogadás felé, ahol már vártak minket, ezt mondta: „Itt nem esett az esõ három hónapja. Akkora a szárazság, hogy a tûz nagy probléma most. Mit tehetünk?” Természetesen õ azért tette fel nekem ezt a kérdést, mert tudta, hogy a víz embere vagyok.

„Hát akkor itt tennünk kell valamit” válaszoltam, anélkül, hogy túl sokat gondolnék a következményekre. Összekulcsoltam kezem és ezt mondtam „Megjött az esõ, köszönjük szépen” a éj sötét egére nézve. Nem tudom, hogy ez a dolog jó vagy rossz volt-e, de a következõ napon azon veszem észre magam, hogy interjút adok a helyi sajtónak.

Ez annak tudható be, hogy ma felhõs volt az ég és nagyon megnõtt a levegõ páratartalma a Oklahoma City-beli napos idõhöz képest. Úgy hiszem Wes mesélhetett errõl sajtóbeli ismerõseinek és õk érdeklõdni kezdtek az iránt, aki elhozhatná nekik az esõt.


Az egyik helyi lap operatõrje hozott egy esernyõt a fotóhoz.

Három órakor indultunk Los Angeles felé, és úgy hallottam, hogy a vidék egyes részein esett egy kicsit az esõ. Ez az Oklahoma City-beli tapasztalat arra tanított meg, hogy ezentúl ne jelentsem ki ilyen könnyen, hogy meg tudom hozni az esõt.



* 2006. január 19 Úton Oklahoma City felé

Tegnap érkeztem meg a Los Angeles-i repülo›térre és ott maradtam. Reggel korán indultam repülo›vel Oklahoma City felé Denveren keresztül. Utazásom célja az, hogy résztvegyek a Vizet az Életért Nemzetközi Alapítvány (IWLF) találkozóján. Oklahoma Cityben lakik Lynne Hardin asszony, aki az IWLF titkára. Ez volt a vezeto›tanács elso› összejövetelének napja.

Ido›ben érkeztem Denverbe, 11 órakor. Itt mindent hó borított. A 12:25 órás járatot Oklahoma City felé törölték. Pont etto›l tartottam. Különben a járatot nem a hó miatt törölték el, hanem a repülo›gép meghibásodása miatt.

A következo› járatokat 3:50-re és 6:15-re ido›zítették, de az elso› repülo› kapacitása megtelt és 16 ember várta jegyeinek érvénytelenítését. Ígyhát nem volt más választásunk, mint az, hogy a 6:15-ös géppel repüljünk, ami azt jelentette, hogy lemaradunk a találkozóról és a fogadásról. Még akkor is, ha el tudtunk volna repülni a 3:50-es géppel, az ez alkalomból szervezett fogadás utolsó percein tudtunk volna csak részt venni. Megkértem titkárno›met, Furuya asszonyt, hogy hívja fel Lynne-t és tudassa vele a helyzetet.

De Hazaka úr, az IHM elnöke elkezdett tárgyalni a légitársaság alkalmazottaival. Úgy tu›nt, hogy arra kérte o›ket, hogy tegyen engem meg Furuya asszonyt a várakozó lista elejére a 3:50-es járatra, mondván, hogy részt kell vennünk egy összejövetelen és hogy sok ember vár ránk.

Volt egy felhívás is, amin keresztül olyan embereket kerestek, akik hajlandóak voltak lemondani helyeikro›l. De én kétségbe voltam esve. Mikor elérkezett a beszállás ideje és az emberek elkezdtek felülni a gépre, hallottam a nevemet. Furuya asszony a kezelo› ablak felé sietett és gyorsan visszafordult kiáltván: „Repülhetünk ezzel a géppel!”

Hazakának köszönheto›en sikerült! Ezt mondtam neki: „Köszönjük. Elmegyünk mi elo›bb. Várunk Oklahoma Cityben!” És én meg Furuya asszony felültünk a repülo›gépre. Amikor leültem és bekapcsoltam a biztonsági övemet Furuya asszony felkiált: „Itt van!” Megpillantottam Hazaka urat, amint jött felénk, széles mosollyal az arcán. „Miért vagy itt?” „Egy hölgy szemembe nézett és rámmosolygott. Aztán nekem adta a jegyét. Ha ha.”

Soha nem kellene lemondanunk a reményro›l. Sikerült ido›ben megérkeznem a fogadásra. Már két órája várt ránk mindenki, és mikor megérkeztünk tapsviharral fogadtak. Valóban csodálatos alkalmazottaim vannak. Köszönöm neked, Hazaka úr.


Meleg fogadtatásban volt részem.


Partnereimmel együtt, elso› rész.


Partnereimmel együtt, második rész.


A villa egyik szobája, amelyben a fogadás volt.


Ismét interjú közben.



* 2006. január 18 Úton

A Narita repülõtéren írom ezt a naplót. Igen, újra úton vagyok. Ezúttal Amerikába megyek, Oklahomába (hogy részt vegyek a Víz az Életért Nemzetközi Alapítvány közigazgatási tanácsának gyûlésén), Los Angelesbe, a Hawaii szigetekre, a Maui szigetre, a Kauai szigetre és az Oahu szigetre (hogy szemináriumokat tartsak).

A harmadik oktatóiskolát a hawaii szigeteken szervezzük meg február 13-18 között. Február 20.-án térek vissza Japánba. Azt gondolhatják, hogy nagyon elfoglalt vagyok, de jól érzem magam, köszönöm.

Alig várom, hogy megkezdjem a Hado Oktatók Iskoláját Hawaiiban.


A Hado Oktatók Iskoláján Los Angelesben, 2005. novemberében.

Nincs sok mondanivalóm arról, hogy a Hado Oktatók Iskolájára megyek. Kérem olvassák el az általam írt meghívót, és megértik majd, hogy miért érzek így.

Létrehozunk egy mágneses rezgésû teret és együtt tanulunk az iskolában.

Itt létezik egy mágneses rezgésû tér. Szépírás a színpadon.

A második Hado Oktató Iskolát a Los Angeles-i repülõtéren található Hilton szállóban tartottuk tavaly novemberében, amelyen 34 hallgató vett részt. Sõt, most is eljött hét végzett hallgató az elsõ Hado Oktató Iskolából, amit tavaly júniusban tartottunk. Ígyhát összesen 41 résztvevõ volt jelen.


A második Hado Oktató Iskolán, nagyon érdekeltek voltak a hallhatók.

Az elsõ Hado Oktató Iskolán 24 résztvevõ volt, ígyhát a végzett hallgatók egyharmada újból eljött, sokan távoli államokból is, mint Hawaii, Wisconsin, Dél-Karolina. Ugyanabban a hotelben laktak és résztvettek az elõadásokon, második alkalommal, négy napon keresztül.

Nagyon meghatottak a végzett hallgatók beszédei a vacsora rendezvényén. Elmesélték, hogy mindannyian tartottak szemináriumokat helységeikben az Iskola elvégzése után, és Power Point programfájlokat használtak körülbelül 500 képpel, amelyek vízkrisályokat tartalmaztak és amelyeket a kurzusok befejezése után kaptak a végzett hallagtók. Sokan közülük hozzátették, hogy az elején izgultak, de nagyon tetszett nekik.

Pont úgy, ahogyan számítottam rá. Úgy beszéltek, mint valami gyermekek. Mikor megértettem, hogy eljutottak idáig, hogy átadhatták üzenetüket és érzéseiket az újabb hallgatóknak, könnyekig maghatódtam. A 34 új hallgató pedig szikrázó szemekkel hallgatta a végzetteket.


Mindenki mosolyog.

Úgy nézett ki, hogy mindenki elégedett volt, mivel megtalálta a megfelelõ embereket a megfelelõ helyen.

Ezek az emberek, akik itt összegyûltek a víz, a Hado és Masaru Emoto nevében, nagyon hamar összebarátkoztak, mint akik egy táborban voltak elõzõ életeikben. Ilyen körülmények között jön létre ez a Mágneses Rezgésû Tér, amely a szabad energia szerves része.

Miért ne csatlakoznának hozzánk, hogy ez a tér kiárassza a szeretet és a hála energiáját a földre és az emberekre!

A harmadik Hado Oktató Iskolát Hiloban tartjuk, a Hawaii szigeteken, ami legjobb alkalmat nyújt önöknek arra, hogy ezt megtegyék. Alig várom, hogy találkozhassunk, barátaim elõzõ életeimbõl!

Hamarosan találkozunk! Jól vagyok!



* 2006. január 15 Vissza Japánba

Megérkeztem a Narita repülõtérre, és hazajöttem egy hónapnyi távollét után.


A búcsúzás napja. Õk kísértek el bennünket…


A lótuszvirág kinyílt felém, mintha búcsúzni szeretett volna.


John úr, a Kamalaya üdülõtelep igazgatója
A vele való interjú a Hado nevû havilapban található.

Dél körül ébredtem és feleségemmel elmentünk bibimbát enni egy koreai vendéglõbe. Délután õ elment vásárolni, én pedig 20 percnyit gyalogoltam egy fodrászatig.

Miközben a nyírásért fizettem, eszembe jutott a tolmácsommal, Howard úrral való beszélgetésem. Körülbelül három nappal azelõtt nyiratkozott rövidre. „Wow! Nagyon jól áll. Apropó, mennyibe kerül itt egy nyírás?” „100 baht. Körülbelül 300 yen. Olcsó, nemigaz?” „300 yen? Nagyon olcsó.”

Ma 4100 yent (kb. 1300 baht) fizettem a nyiratkozásért, ami itt kb. 13-szor dragább, mint Samuiban. Általában, úgy gondolom, hogy egy nyírás ára jó kitétel arra, hogy megállapítsd egy ország életszínvonalát. Egy nyírás nem kerül túl sokba, így megfelelõ a munka árának összehasonlítására. 4100 yen lehet a standard nyírási ár Japánban. (Egy nyiratkozás ára és egy havi újságelõfizetés szinte ugyanolyan értékû volt Japánban már régóta.) Másszóval a japánok jóléti szintje körülbelül tizenháromszorosa a thaiföldiekéhez képest vagy azokéhoz képest, akik Samuiban élnek, ami a pénzt illeti.

Errõl eszembe jut egy dolog, amit egy szemináriumon mondtam nemrég:

„Napjaink környezeti kataszrófái, úgy néz ki, hogy az energetikai egyensúly elvesztése következtében történnek meg, amelyek a gazdasági kiegyensúlyozatlanság következményei lehetnek. Meg kell tanulnunk a víztõl, hogy visszanyerjük egyensúlyunkat; a víz fentrõl lefele folyik, és a pénznek is így kellenne tennie. De manapság a pénz lentrõl felfelé folyik, tény, amely csak rosszabbítja az energetikai egyensúlyozatlanságot.”

Nem szeretném megtagadni napjaink kapitalista rendszerét, de úgy gondolom, hogy fontos lenne az, hogy a gazdagabb emberek/országok támogassák a szegényebb embereket/országokat. Mi, japánok, elmehetnénk például az ázsiai szegényebb országokba, hogy elköltsük pénzünket. Sok jó ember van ott és szép természet, amiket így elveszítünk. Ez azt jelentheti, hogy hozzájárulhatnánk a béke megteremtéséhez a világban, és ugyanakkor, hogy jól érezzük magunkat és hogy meggyógyulhassunk. A japánok szerencsések, úgy hiszem.


Beszélgetés közben azokkal az emberekkel, akik eljöttek, hogy velem találkozhassanak
Mindannyian látták a What the Bleep Do We Know filmet. Vajon a DVD-k révén?

Apropó, a vércukorszintem. Ez képezi a Samui-beli napi jelentéseim végét. Mindenkinek nagyon köszönöm Samuiból. Kop Koon Khrap!! Még visszajövök.

Január 13: 203.
Utolsó Samuin töltött estémen elmenünk feleségemmel a japán vendéglõbe. Hosszú idõ után újbõl élvezni tudtam a sört és a japán ételeket. Ígyhát a vércukorszintnek nem kellenne túl magasnak lennie.


A sör a probléma.

Január 14: nem mértem meg.
Megittam két pohár shochut vagy japán likõrt és japán tésztát ettem.

Január 15: 279.
Ebédre bibimbát ettem, rizset, négy sült kagylót, két sült calmarit és egy sült scallopot vacsorára, amelyet feleségem készített. Ezek a kedvenc ételeim. A likõrt kivéve. Az érték nem kielégítõ. B-Max-ot fogok enni ebédre holnaptól! Sikerülni fog!



* 2006. január 12 Szeminárium az iskolában

A január 9.-ei szeminárium után Christina asszony, Yeaon felesége, mindannyiunkat meghívott otthonába.


Családjával együtt

Örültem a vacsorának, melyet családjával együtt fogyasztottam el. Arra törekedtem, hogy ne egyek túl sokat, mert az orvos azt mondta, hogy a thaiföldi étel túl sok cukrot tartalmaz. De a vércukorszintem 229-re emelkedett az elõzõ napi 185-höz képest. Csak egy napig tudtam 200 alatt tartani.


Ízletes ételek

Január 10.-én. sushit ettem, ez volt az elsõ japán étel, amit itt ettem. Az aznapi vércukorszintem 208 volt. Úgy néz ki, hogy a sushi jó erre. Akárhogy, meg kell próbálnod elvégezni a gyakorlatokat és betartani a diétát, hogy javíts állapotodon cukorbetegség esetén. Ígyhát vissza kell utasítanod vasakarattal a vacsora meghívásokat, de én elfogadtam, mégpedig örömmel. De meg kell gondolnom magam, és nagyon nehéz ezt tennem.

Christina családjához tartozik apja hollandiából, akinek köze van az egyházhoz, thaiföldi felesége és a nyolc gyermek. Mindenki zenekedvelõ.


Christina családja olyan, mint a Trapp vagy az Osmond család.

A következõ napon (jan. 10), szemináriumot tartottam a szigeten levõ egyik elemi iskolában. Christina édesapja bemutatott a diákoknak. A gyermekek énekeltek és táncoltak a diákok számára, az egész termet felállították.


A gyerekek ének és tánc közben.

Körülbelül 150 5.-es és 6.-os gyermek vett részt a szemináriumon. Õk életükben nem láttak havat, így elég nehéz volt a vízkristályokról beszélnem. Úgy éreztem, hogy a Samui-beli gyerekek nagyon ártatlanok korukhoz képest. Vajon a mérsékelt éghajlatnak tudható be ez? Mindenkinek adtam levonókat a kristályokról. Nagy érdeklõdéssel fogadták. Tanárnõjük mondott nekik valamit (gondolom azt, hogy használjanak pozitív szavakat), amiután õk azt válaszolták: Igen! Köszönjük! Az volt a legmegkapóbb pillanat. Ha õk megmutatják majd a kristályos képeket azoknak az embereknek, akikkel találkoznak, a vízkristályok felforrósodhatnak a hó nélküli Samui szigeten.


Ezeknek a gyerekeknek tartottam szemináriumot.


Az elemi iskola udvarán található egy férfias szikla!?

Ma körülbelül 50 gimnáziumi diáknak tartottam szemináriumot, angol órájuk ideje alatt, az üdülõtelep közelében.


A gimnáziumosok szemináriumán.

Én japánul beszéltem, Howard úr fordított angolra, majd az angol tanár thaiföldi nyelvre. A diákok nagyon figyelmesek voltak, egyrészt, mivel az angolt gyakorolták, gondolom. Úgy éreztem, hogy fõként a hangvillás kísérlet tetszett nekik.


Howard úr elõször fordított nekem. Jó csapat voltunk együtt.


Képviselõjük üdvözölt angolul.

Amint láthatják, igyekszem elmenni akárhová, hogy gyerekekkel találkozhassak, ha idõm engedi. Ígyhát, kérem ne tétovázzanak az ilyen ajánlatokkal. Eljövök a kristályokról szóló könyvvel, amely idõben kész lesz.


Együtt a diákokkal.

Mai vércukorszintem:
Este 6.40-kor fejeztem be vacsorámat és az edzõterembe készültem menni 7-re. 9-kor tértem vissza és megmértem vércukorszintemet. A körülmények nem voltak a korábbiak, de a szint ideálisnak bizonyult: 122. A szemináriumok képezik számomra a legjobb módszert ahhoz, hogy formában maradjak!



* 2006. január 11. Minden betegség az elméből ered

Itt vagyok Kamalayan, a Samui szigeteken több mint három hete. Először is szeretném ismertetni önökkel vércukorszintemet.

Jan. 5: 207 (ebéd: B-Max, vacsora: rizs és hal)
Jan. 6: 392 (ebéd: B-Max, vacsora: instant tészta)
Jan. 7: 262 (ebéd: B-Max)
Jan. 8: 185 (szeminárium, ebéd: curry, vacsora: rics és hal)
Jan. 9: 229 (szeminárium, ebéd: curry, vacsora: thaiföldi étel)
Jan. 10: 208 (ebéd: rizs és sülthal, vacsora: sushi)
Jan. 11: 225 (ebéd: B-Max, vacsora: rizs és hal)

Mondanom kell egy pár dologot a január 6.-ai szintről:


Vércukorszintem egy órával a vacsora után (11.30 pm)

Miért nőtt 185 értékkel az előző naphoz képest? Túl sokat ittam? Nem, nem ittam egyáltalán az év első napjától kezdve, egy cseppet sem. Akkor túl sokat ettem? Nem, nem ettem csak egy kis instant tésztát meg egy rizses süteményt Japánból, este 11 óra előtt, mert nem volt elég időm vacsorázni.

Ezen a napon, úgy történt, hogy egyedül mértem meg vércukorszintemet, mielőtt ettem volna.
(Általában evés utám mérem meg.) Az értékek így következnek: 183 (6pm), 177 (7pm), 146 (8pm). Elégedett voltam, mert mindegyik 200 alatt volt, amit már alig vártam. Vacsora után, megkértem feleségemet (aki alig érkezett meg Samuiba), hogy mérje meg vércukorszintemet. Természetesen arra vártam, hogy legyen 200 alatt. De csalódtam az eredmény láttán.

Feleségem szkeptikusan nézett rám. Siettem megmagyarázni neki: Tévedés lehet! Jó voltam! Naponta elvégzem a gyakorlatokat, nem iszom alkoholt és ebédre csak B—Maxot ettem. És este 8-kor 146 volt!
Aztán megmutattam neki az értéket, ami megmaradt a készülék memóriájában.


Vércukorszintem este 8-kor

Ezt látván meggyőződött: Tényleg furcsa… OK. Gyere mérjük meg még egyszer.
Vette a készüléket és megszúrta vele a fülemet. De az érték nem változott túl sokat. Nem értettük miért, és mindketten hallgattunk.

Úgy vélem, hogy mindez az eltúlzott és hirtelen stresszes állapotom miatt történt. Feleségem időlegesen visszautazott Japánba december 30.-án, és január 6.-án érkezett ide vissza. Természetesen nem azt akarom mondani, hogy ő a stressz okozója.

Este 7.30-kor kellett landolnia a Samui-beli reptéren. Megbeszéltem, hogy a hotel egyik autója vigyen ki a reptérre, hogy várhassam, de félreértés történt és az autó elment nélkülem.
Nem volt más választásom, minthogy a szobában várjak rá, anélkül, hogy vacsorázzam.

A reptér 40 percnyire van a hoteltől, így arra gondoltam, hogy együtt vacsorázhatunk, mikor megérkezik. De éhes kedtem lenni, mivel csak diétás ételt ettem ebédre. Ígyhát, hogy figyelmemet eltereljem az éhségérzet által okozott ingerlékenységemről, arra gondoltam, hogy megmérem vércukorszintemet, mielőtt ennék.

Nyolc órakor, arra kértem a hotelt, hogy vegye fel a kapcsolatot a sofőrrel, hogy megerősítse, ha megérkezett a repülőgép. Megtudtam, hogy a gép 70 percet késik és este 9-kor érkezik meg. Ez a hír nagyon felizgatott és az aggodalom hadoja elkezdett növekedni. Mindig a kelleténél többet aggódom akkor, amikor a feleségem egyedül utazik a repülőgépen. De azon a napon eltúloztam, amiatt, hogy a repülőgép egyórát késett. Összesen 2 órát és 10 percet késett. Időközben aggódásom ellenőrizhetetlenné vált. Sőt mi több, éhes is voltam, és nem volt szabad alkoholt innom. Három órán keresztül voltam ebben az erős stresszes állapotban, míg végül megpillantottam feleségem arcát.

Este 10.40-kor érkezett a hotelhez. A vendéglő már zárva volt. Ígyhát instant tésztát ettünk, amit ő Japánból hozott. Azután megmértük vércukorszintemet és mindketten elképedtünk.
Tulajdonképpen vacsora előtt mértem meg vércukorszintemet. 122 volt, nagyon kielégítő. Vacsora után 225 volt. (Lehet, hogy túl sok rizset ettem.) 103-mal megnőtt. Azon a napon (jan. 6.) 146 volt vacsora előtt és 392 vacsora után. 246-tal nőtt meg, de amiatt, hogy instant tésztát ettem, maximum 100-zal kellett volna hogy növelje az értéket a 246-ból. Ígyhát a megmaradt 146 pont, ami nem jön ki a számításokból, másnak köszönhető, nem a tésztának. Azt feltételezem, hogy a stressz vagy az aggodalom hado miatt történt így.

Feltételezem, hogy a vérnyomás hasonló hajlamú. Ígyhát azt hiszem, hogy ami egy agyvérzést vagy egy krízist kivált, az a mindennapi életünkben jelen levő túlzott stressz.
Talán jó lenne valamit innunk néha-néha?

Január 8.-án és 9.-én szemináriumom volt, amit már türelmetlenül vártam. Vércukorszintem, január 8.-án 200 alá esett, először. A többiekkel együtt ebédeltem, és ennek ellenére vércukorszintem 184 volt. Úgy néz ki, hogy a szeminárium a legjobb eszköz arra, hogy formában tartsam magam.


Az első esemény Kamalayaban január 8-9.
Sok ember jött el a szemináriumra a szigeten kívülről.

Mindkét napon körülbelül 40 ember jött el a szemináriumra. A belépési díj körülbelül 6000 jen volt. Úgy éreztem, hogy mindenki elégedett volt. Egyesek közülük repülővel jöttek a szárazföldről, legtöbben nyugatiak voltak. Az üdülőtelepeken rendezett szemináriumoknak nemzetközi hangulata van.

Megkapó, hogy ezen a szemináriumon részt vett egy vokális gyógyító, Shanti asszony, aki elénekelte A nagy vallomást (Grand Declaration), és mindannyian együtt énekeltünk vele.


Shanti asszony A nagy vallomást énekelve japánul

Természetesen és is japánul énekeltem. Nagyon megható volt. Felvételt készítettem egy kazettára, és lefotózom majd annak a víznek a jégkristályát, amely ezt az éneket fogja hallgatni, mikor visszautazom Japánba.


A helyi sajtónak adott interjú.




* 2005. január 5 Boldog Új Évet Mindenkinek!

 

Boldog Új Évet Mindenkinek!

Feleségem december 30.-án visszautazott Japánba, ígyhát egyedül ért az új év ezen a trópusi szigeten. Feleségem január 6.-án fog ide visszajönni, de ez az elso˝ alkalom, hogy nem töltjük együtt a szilvesztert, mióta összeházasodtunk. Mindketten aggódtunk amiatt, hogy nem fogok tudni egyedül vigyázni egészségemre, de úgy néz ki, hogy egész jól boldogulok.

Íme az eddigi jelentés a vércukorszintemro˝l. December 20.-án jöttem erre a szigetre, így bemutatom az adatokat ezzel a nappal kezdo˝do˝en.

Dec. 20・・・388
Dec. 21・・・305
Dec. 22・・・308
Dec. 23・・・357
Dec. 24・・・389
Dec. 25・・・367
Dec. 26・・・277
Dec. 27・・・357
Dec. 28・・・236
Dec. 29・・・219
Dec. 30・・・288
Dec. 31・・・279

2006
Jan. 1・・・257
Jan. 2・・・264
Jan. 3・・・210
Jan. 4・・・203

Önök közül egyesek azt mondhatják, hogy nem érdekli o˝ket egy ember vércukorszintje, de kérem értsék meg, hogy körülöttem sok cukorbeteg ember van, akik, remélem, nyernek majd tapasztalatomból.

Érdemes megemlíteni azt, hogy elkezdtem B-Max-ot szedni ebédkor, (http://www.rakuten.co.jp/hado/515414/521248/) ez egy diétás ételkiegészíto˝, és nem iszom alkoholt január elsejéto˝l. Ugyanakkor sétálok a medencében napi 40-50 percet. Természetesen folytatom a napi sétám gyakorlását is.


A thaiföldi étel nagyon ízletes, de a vércukorszintnek


Hagyd, hogy minden aggodalmad eltu˝njön és lebegj

Valószínu˝ ezek miatt csökkent a vércukorszintem. Apropo, feleségem 6.-án visszajön, remélem, hogy addig 100-ra csökken.

Apropo, ma történt valami érdekes dolog. Megállított egy fiatalember, tört japánnal: Konichiwa, Emoto úr? A nevem Ben. Japánból jöttem.


Ben tanár Maebashiban, Gunma

Érdekes az, hogy angol tanárként kezdett el tanítani egy Maebash-i gimnáziumban tavaly, Új Zéland-i lévén. Téli vakációján a thaiföldi szigeteken utazott, amikor kikölcsönzött egy DVD-t az elmúlt napokban. És az a DVD a What the Bleep Do We Know volt!?

Természetesen o˝ semmit sem tudott erro˝l a japán Emotóról, de amikor Samuiba érkezett, felfedezte az üdülo˝ szórólapján (megszervezik itt egyik szemináriumomat 8.-án és 9.-én), hogy az a személy, akinek nevét a film megemlíti, ezen a szigeten van. Hogy ténylegesen találkozhassak vele, rögtön a film megtekintése után, egy thaiföldi szigeten véletlenül, nem más, mint tiszta meglepetés.

Egy évet laktam Maebashiban, ahol gimnáziumba jártam apám munkahelye miatt. Ez egy olyan város, amely nagyon tetszik. Beszélgettünk az Akagisanról, a Tone folyóról és a gyönyöru˝ Shikishima parkról, és megígértük egymásnak, hogy még találkozni fogunk.


Egy mulatságon december 31.-én. Két gyönyöru˝ no˝ társaságában.


Várjunk csak, mi van a kezemben?


Ez még mindig Samui.


Sok kóbórkutya van a szigeten. De mind szelíd.


A thaiföldi Budha jól néz ki.


Egy férfias szikla?!


az oldal felső része

első oldal


::::::::::Copyright(c)2003 Masaru Emoto All Rights Reserved::::::::::